|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Trócsányi Zsolt 1993. május 17.Értékes könyvsorozat jelenik meg Miskolczy Ambrus szerkesztésében a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán, a román tanszék gondozásában. Az egyik dokumentumgyűjtemény, az 1849-ben tartott kőröskisjenői román ortodox egyház zsinati jegyzőkönyveit foglalja magába. A másik Gál László 1839-ben készült első erdélyi magyar nyelvű büntetőkönyv-tervezete. Tudományos munkákat is kiadtak: Trócsányi Zsolt /a már elhunyt történész/ és Miskolczy Ambrus A fanariótáktól a Hohenzollerekig című munkája 1711-től 1866-ig mutatja be a romén állam történetét. A román /regáti/ társadalom múltjába enged betekintést Henri H. Stahl A régi román falu és öröksége című tanulmánykötete. A szerző a legkiválóbb román társadalomtudósok közé tartozik. Nicolae Iorga, a román nacionalizmus történelmi mítoszainak legerélyesebb képviselője, a dákoromán kontinuitás hirdetője, a székelyek román eredetét valló történész egy ideig román miniszterelnök is volt. A magyar-román megbékélést hirdette 1932-ben közreadott, majd 1940-ben magyarul is megjelent A nemzetek közötti gyűlölködés ellen című röpiratában. A könyvsorozat keretében ezt is kiadták. /Pomogáts Béla: Románia, Erdély ? kettős megítélésben. = Magyar Hírlap, máj. 17./2011. június 3.Székelyföld mint életformaTakács Péter magyarországi történész szerint a globalizáció ellenhatásaként is fokozódik a régiók iránti érdeklõdés Interjúalanyunk többször járt már Marosvásárhelyen, de elõadást most elsõ alkalommal tartott ebben a városban, az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívására, a Kultúrpalota kistermében. �?rtekezésének témája a székelyföldi gazdasági múlt, annak a története, ahogyan a székely kisközösségek, mindennapi nehézségeikkel küzdve, egymásnak adták át tudásukat, tapasztalataikat, ahogyan életmódjukból adódóan szervezték meg azt az önfenntartó létformát, amely évszázadokon át jellemezte õket. A Székelyföld múltját kutatja, pontosabban gazdaságának történetét. Honnan ered érdeklõdése? - A Székelyföld mindig is periférián volt. Amikor a magyar királysághoz tartozott, akkor is topográfiailag is a határszélen, és ha igaz a középkori történetírásnak az az állítása, hogy a Dunántúl nyugati részébõl, az �?rségbõl telepítették õket ide határõri feladatra, akkor eleve olyan feladattal látták el, amely a központot védte volna, annak zavarását megakadályozta volna. Egyesek kétségbevonják, hogy határõrök voltak, éppen a Székelyföldben jelent meg ez, de én hiszem, hogy határõri szerepet töltöttek be, csak nem azt a reguláris katonaságét, amelyet a 20-21. század elképzel magának. Mindig érdekeltek az ilyen, perifériára szorult közösségek a történelemben, ugyanis a modernizáció is késve érkezik meg ide, a polgári társadalmi átalakulás is lassúbb ütemû, mint a nagyvárosokban vagy centrumokban. Külön íze-zamata van a Székelyföldnek, egészen a 20. század derekáig, a viszonylag szolid létszámú településeknek, a falusi mentalitásnak, annak, hogy a lakosság nyolcvan-kilencven százaléka 1000-1500 vagy ez alatti létszámú településeken, falvakban lakott, és ez olyan hagyományõrzõ típusa az emberi közösségeknek, amelyet a történészek nagy kíváncsisággal szoktak vizsgálni, ha ráéreznek az ízére. Nemcsak a magyarországi, de az itáliai vagy a Pireneusokban lévõ falvak, a francia apró települések vagy éppen Svájc településstruktúrája is izgalmas. Az, ahogyan olyan emberi ragaszkodások alakultak ki a tájhoz, a lokalitáshoz, a lakóhelyhez, a környezethez, a vidékhez, amelyek majdnem elszakíthatatlanok. Svájcban például a kialakult pápai õrség tagjait hathónaponként le kellett cserélni, mert ha nem, a honvágytól megbetegedtek. Most a modern vándorlás az 1989-es forradalom után sok székelyt kivitt Spanyolországba, még többet Kanadába. �?s akikkel én találkoztam, vagy akikkel sikerült érintkezésbe kerülnöm, vágynak haza. Pedig Kanadában is vannak fenyõfák, apró falvak, de nem Székelyföld, nem az a vonzása. Most idefele épp egy Németországban dolgozó marosvásárhelyi hölggyel utaztunk, akiben ugyanez fogalmazódott meg, haza kellett jönnie most egy hétre Székelyföldre, hogy feltöltõdjön azokkal az élményekkel, gyökerekkel, tapasztalatokkal, amik itt vannak. Van a tájnak egy ilyen vonzereje, energiája, amit a történész megint csak valamilyen okból kifolyólag elõszerettel vizsgál. A másik, hogy itt az önellátás sokkal fontosabb még ma is, mint az államtól való könyörgés, segély. Itt az ember, ha másként nem, kimegy az erdõre gombát szedni, vadgyümölcsöt, a gyûjtögetést vállalva inkább, de szégyell kéregetni. Tehát ez afféle önmegtartó erõ, ami a nagy szegénységben vagy nagyobb szegénységben sokkal másabb mentalitást alakít ki az önmagunkról, családunkról való gondoskodás keretében, mint, mondjuk, egy nagy városban. Miben másak az ilyen kistelepülések, mint a nagyvárosok? - Azt tapasztaltam, hogy az ilyen típusú települések mindig fegyelmezettebbek. A transzcendentális ragaszkodás is sokkal erõsebb ezek esetében, mint a városban, a nagyvárosokban, sokkal kevesebb itt az ateista, a világot csak materiális szinten szemlélõ, itt a lélek is él az emberekben. Ezek azok, amik idehoztak engem, már a téma szerint vizsgálni ezt a területet, még akkor is, ha tudom, van a székelyekben olyan büszkeség is, hogy, mondjuk, anyagcsere-végterméknek tekintik a magyart, szóval nem mindig a legszebben nyilatkoznak, de hát az ilyen jellegû elszólások minden etnikumnál, minden faluban megvannak, nem ideológia, ez csak egy mérges kiszólás, vicc, vagy a magam sorsát cipelve a nyomorúságomat próbálom vele csökkenteni, enyhíteni, vagy a fájdalmaimat fékezni vele. Ezek azok, amik olyan érdekessé tették Székelyföldet, ami engem izgatott, foglalkoztatott, és most éppen Székelyföld gazdasági életérõl tartok elõadást, éppen annak a hagyományos tapasztalati kultúrának a továbbélését pendítem meg, próbálom elmesélni, amit én megtapasztaltam a történeti források, az itteni székely parasztok vallomásaiból, úrbérrendezéskor. Ezek révén rálátni arra a kultúrára, amit a családi élet, a gazdálkodás, ruházkodás, a vándorlás, a népi mesterségek jelentenek. Az, hogy legalább tíz-tizenötféle mesterséget ûzött egy családanya, legalább nyolc-tíz mesterséget egy férfi, és ez tartotta õket. Debrecenbõl érkezett ide. Vannak székelyföldi gyökerei? - Nagyon távoli gyökereim vannak, az édesanyám nagyapja innen került el, a Székelyföldrõl, Kornis nagyságos úr kádármesterének, valamikor az 1850-es években. De mi olyan körülmények között éltünk, hogy a családi legendárium esténként az egymással való beszélgetésben vagy mesében fordult elõ, de nem készítettünk ezekrõl feljegyzéseket, a szóban terjedõ kultúrát õriztük családilag. A nagyanyám emlegette ezeket, de a napi munka, a gyermeknevelés, a sok gyerek együtt azt eredményezte, hogy ezek az élet perifériáján meghúzódó motívumok ugyan befolyásolhatták az embert, de semmiképpen sem tudatosult úgy, hogy most emiatt célszerûen teszünk valamit. Inkább a szakmai felkészülésem során, az európai és a magyar történelmet tanulmányozva találtam rá azokra a szigetekre, amelyeket nem csak úgy lehet vizsgálni, hogy hány tonna acélt termelnek, milyen vasútat építenek, mikor építik meg az autópályát, milyen a modernizációs ütem, hanem úgy is lehet vizsgálni, hogy hogyan él egy olyan közösség, amelyik apáról fiúra hagyományoz életelveket, gyakorlatot, mesterséget, az élet fenntartását és a hétköznapokkal való küzdelmet. Hol végezte a kutatásait, milyen forrásokat használt a tanulmányaihoz? - Többször is jártam a Székelyföldön, de én a 18. századdal foglalkozom, a 19. század elsõ felével, tehát 48-49-ig, ezért inkább levéltárakban kutattam. Az volt a szerencsém ebbõl a szempontból, hogy a gubernium levéltára az erdélyi kancellária levéltára is. Annak idején, amikor az unió megtörtént 1867-ben, és 68-ban életbe lépett, akkor bekerült az országos levéltárba, amely Mária Terézia óta mûködik, és annak állományára vigyáztak. �?gyhogy nem nagyon nyúltak hozzá, majd Trócsányi Zsolt rendezte az 1950-es évektõl az 1980-as évekig, haláláig. Ezeket a forrásokat használtam. Mekkora munkája van ebben? - Nem lehet lemérni, körülbelül két évtizedes tudatos gyûjtõmunka, aminek következtében az 1820-as parasztvallomások mindenike megjelent már forráskiadványként, most az 1784-85-ös parasztvallomásokat adom ki, de mellette a székely oklevéltártól kezdve a különbözõ forráskiadványokig, a székelységrõl szóló irodalomig minden 22 éves koromtól foglalkoztatott, a szépirodalom is, meg a történelmi tanulmányok is. Leginkább a forráskiadványok, mert én a történelmet az eredeti forrásokból szeretem felépíteni, nem elveket, elméleteket gyártva és azokhoz igazodva. Van még anyag, ami nincs felkutatva ebben a témában? - Nagyon sok, kimeríthetetlen a levéltári anyag. A határõrök életérõl szóló források zöme Bécsbõl került haza Trianonkor, bizonytalan sorssal a többsége ott maradt Bécsben, mert annak az országnak kellett kiadni, amelyhez tartozott Trianon után. Romániát nem nagyon érdekelte akkor a székely határõrökrõl készült feljegyzéssorozat, Magyarország mással volt elfoglalva, konszolidálni kellett a gazdaságát, társadalmát egy ilyen tragédia után. Tehát ezeknek a kutatása még majdnem szûz terület, majdnem ismeretlen a levéltárban is. �?s, ugye, a nagyenyedi hadtestparancsnokságtól bekerült a bécsi hadtörténeti levéltárba, válogatni sem lehetett a haditanács iratai között, ott hevernek most is, nem nagyon fúdogálják a po lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
